Az utóbbi hónapokban a Kúria több munkavédelmi tárgyú döntésében számon kérte a munkáltatóktól a foglalkoztatásra vonatkozó jogszabályokban foglalt munkavédelmi követelmények betartását. Ennek elmulasztása nem csupán felügyeleti bírságokat vonhat maga után, hanem a munkavállaló kártérítési igényét is.

A beosztás szerinti napi munkaidő korlátjai sincsenek kőbe vésve

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 96.§-a alapján a munkaidő-beosztás szabályait a munkáltató állapítja meg. Ezt pedig hajlamos számos munkáltató akként értelmezni, hogy e tekintetben nem köti a kezét semmi. Ez azonban nem állja meg a helyét, hiszen az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkavégzés követelménye a munka szervezése során elsődlegességet kell, hogy élvezzen. Ez az elv tükröződik vissza az Mt. 97. § (1) bekezdésében, mely kimondja, hogy a munkáltató a munkaidőt az egészséges és biztonságos munkavégzés követelményére, valamint a munka jellegére tekintettel osztja be.

A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.) 54. § (1) (d) bekezdése ezzel összhangban pedig azt mondja ki, hogy a munkáltató az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkavégzés biztosítása érdekében adott esetben a munkavégzés időtartamának a mérséklésére, s így káros hatásának a csökkentésére is köteles. Az Mvt. 44. § (3) bekezdése pedig hasonlóképpen azt írja elő, hogy a munkát csak olyan munkakörülmények között és időtartamban lehet végezni, hogy az a munkavállaló egészségét, testi épségét ne károsítsa. Ezeknek az előírásoknak láthatóan gyakorlati következményei is vannak. Bizonyos munkakörökben ugyanis így a beosztás szerinti napi munkaidő még az Mt. megengedő szabálya esetén sem lehet 12 óra, sőt bizonyos unkakörökben még 8 óra sem. E tekintetben azt is fontos szem előtt tartani, hogy a biztonsági előírások sem pénzben nem válthatóak meg, sem pedig a felek megállapodásával nem kerülhetőek ki.

Forrás: Adózóna