Különösen a munkaerőhiánnyal érintett ágazatok berkeiben gyakori panasz munkáltatói részről, hogy a munkavállalók gyakorlatilag egyik percről a másikra elhagyják állásukat, mert hirtelen kaptak egy jobb állásajánlatot. A munkáltatóra ez adott esetben érvágásszerű hatást is gyakorolhat, mert lehetséges, hogy a kieső dolgozó nélkül nem tud teljesíteni egy adott megrendelést, és nem feltétlenül tudja rövid időn belül pótolni a hiányzó munkaerőt.

Bár nem gyakori, hogy a munkáltatók a szabálytalanul kilépő dolgozóikkal szemben jogi úton igényt érvényesítsenek, nem árt, ha mindkét fél tudatában van annak, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésére az ilyen helyzetbe került munkáltatónak.

Mikor lehet jogellenes egy munkavállalói kilépés?

A munkavállaló általi munkaviszony-megszüntetés jogellenességének eseteit nem sorolja fel tételesen a munka törvénykönyve (Mt.), azonban a joggyakorlat alapján a jogellenes megszüntetés alábbi, legfontosabb eseteit vehetjük számba.

Szóbeli vagy ráutaló magatartással történő egyoldalú megszüntetés

A munkavállaló számára is kötelező, hogy a munkaviszony megszüntetésére irányuló nyilatkozatát írásba foglalja. Ha ezt nem teszi meg, hanem csupán szóban közli a főnökével, hogy nem jön többet, vagy esetleg még azt sem, csupán egyszerűen nem jön be többet dolgozni, ez jogellenessé teszi a megszüntetést.

Próbaidős megszüntetés próbaidőn túl

Közismert, hogy próbaidő alatt mindkét fél azonnali hatállyal, indokolás nélkül felmondhat. Bármilyen egyszerű is ez a megszüntetési mód, itt is vannak hibalehetőségek. Például a fentiek szerint a próbaidő alatti azonnali hatályú felmondást is írásban kell megtenni. Vagy hibaforrás lehet még, ha a munkavállaló az utolsó pillanatra akarja időzíteni a próbaidős megszüntetést, de rosszul számítja ki ezt az utolsó pillanatot. Gondosan meg kell nézni a munkaszerződést, hogy például az 90 napos vagy 3 hónapos próbaidőről rendelkezik-e, mert ennek épp az utolsó nap vonatkozásában jelentősége lehet. Tudni kell azt is, hogy szemben a határidő-számításnál megszokott számítási móddal, mely szerint a hétvégén vagy munkaszüneti napon lejáró határidőben teljesítendő cselekmény még a következő munkanapon is teljesíthető, a próbaidő nem így működik: ha ugyanis annak utolsó napja hétvégére vagy munkaszüneti napra esik, a próbaidő vége nem tolódik ki a következő munkanapra, vagyis ekkor már nem lehet azonnali hatályú, indokolás nélküli felmondással élni.

Felmondási idő le nem töltése

A leggyakoribb munkavállalói szabálytalanság a munkaviszony-megszüntetéssel kapcsolatban, hogy a munkavállaló a felmondási időt részben vagy egészben nem tölti le. Jellemzően ugyanis egy másik, kedvezőbb állásért hagyja ott az előző munkahelyét, az új állásban pedig hamarosan kezdenie kell, így már nem veszi komolyan a korábbi munkahelyén letöltendő felmondási időt. A munkáltató számára azonban a felmondási idő letöltése épp olyan fontos lehet, mint fordított esetben a munkavállalónak, ugyanis ez biztosítja azt, hogy a munkáltató üzemelési fennakadás nélkül biztosítani tudja a munkaerő pótlását. Fontos tudni, hogy míg munkáltatói felmondás esetén a felmondási időnek legalább a felére fel kell menteni a munkavállalót a munkavégzés alól, ez a munkavállalói felmondásoknál nem érvényes: a munkavállalónak ilyenkor a teljes felmondási időt munkában kell töltenie (ha a felek másként nem állapodnak meg). Ha ez nem történik meg, a felmondás jogellenes.

A munkavállalóra vonatkozó felmondási korlátozás megszegése

A felek köthetnek olyan megállapodást, mely szerint a munkaviszonyt felmondással legfeljebb a munkaviszony kezdetétől számított egy évig egyikük sem szüntetheti meg. Ha a munkavállalót ilyen megállapodás köti, és mégis felmond, a megszüntetés szintén jogellenes.

A munkavállaló felmondási jogát korlátozhatja továbbá tanulmányi szerződés is, amelyben elkötelezte magát, hogy a munkáltató által támogatott tanulmányai idejétől függően bizonyos ideig nem él felmondással. Ennek megszegése esetén a felmondás jogellenes.

Ha a munkáltató úgy dönt, hogy a szabálytalanul távozott munkavállalóval szemben igényt érvényesít, többféle követelést támaszthat vele szemben

A munkakörátadás szabálytalanságai

A törvény ugyan nem tekinti a jogellenes munkaviszony-megszüntetés esetének, ha a munkavállaló elhanyagolja ama kötelezettségét, hogy munkakörét az utódjának nem előírásszerűen adja át, azonban kimondja, hogy ez esetben is a jogellenes munkaviszony-megszüntetés szabályait kell alkalmazni. A már utolsó napjait, heteit töltő munkavállaló gyakran kevesebb motivációval rendelkezik a munkavégzéshez, a munkáltatónak azonban elemi érdeke fűződik ahhoz is, hogy e munkavállaló úgy hagyja ott a céget, hogy munkakörével rendesen elszámolt, utódját betanította, eszközeit átadta stb. Ha e kötelezettségeinek a munkavállaló hiányosan, hibásan tesz eleget, ugyanúgy a jogellenes munkaviszony-megszüntetés következményei alkalmazhatók, mint a fent felsorolt egyéb szabálytalanságoknál.

Milyen igényekkel élhet a munkáltató?

Ha a munkáltató úgy dönt, hogy a szabálytalanul távozott munkavállalóval szemben igényt érvényesít, az alábbi követeléseket támaszthatja vele szemben.

– A felmondási időre vagy a határozott időre járó távolléti díj

A határozatlan idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott munkavállaló, ha munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, köteles a munkavállalói felmondás esetén irányadó felmondási időre járó távolléti díjnak megfelelő összeget megfizetni. Nem az általános, harminc napos felmondási időt kell tehát itt alapul venni, hanem kifejezetten a munkavállalóra vonatkozó felmondási időt, amely adott esetben – szerződése vagy a rá vonatkozó kollektív szerződés alapján – lehet ennél hosszabb is.

Ettől némileg eltérő a határozott időre foglalkoztatott munkavállaló jogellenes munkaviszony-megszüntetésére vonatkozó szabály. Ő a határozott időből még hátralévő időre járó, de legfeljebb háromhavi távolléti díjnak megfelelő összeget köteles megfizetni, függetlenül attól, hogy felmondási ideje mennyi lenne.

– Egyéb károk megtérítése

A felmondási időre vagy a határozott időből hátra lévő időre járó távolléti díj megfizetéséhez a munkaviszony-megszüntetés jogellenességének ténye önmagában alapot ad. Nem kell tehát a munkáltatónak igazolnia azt, hogy a jogellenes megszüntetésből meghatározott kárai keletkeztek. Lehetséges azonban az is, hogy a munkáltatót a munkavállaló szabálytalan kilépése folytán konkrét kár is éri. Például ha a rendezvényszervezéssel foglalkozó cég leszerződik egy esküvőre, és az esküvő előtt három nappal hirtelen elhagyja az országot a teljes ötfős – munkavállalói állományban foglalkoztatott – zenekara egy külföldi fesztiválon való fellépés kedvéért. Így a munkáltatónak a zeneszolgáltatást vagy külső szolgáltató megbízásával kell megoldania, vagy le kell mondania a teljes rendezvényt, ami nyilvánvalóan tetemes kártérítést vonhat maga után az ifjú pár irányába. A megrendelő csak a céggel szemben érvényesítheti kártérítési igényét, annak alkalmazottaival szemben nem. A munkáltató azonban a saját kárait a jogsértő munkavállalók felé érvényesítheti a munkavállalói kártérítés szabályai szerint. A sikeres igényérvényesítés azonban nem könnyű. A munkáltatónak kell ilyenkor bizonyítani, hogy

– a munkavállaló valamely, munkaviszonyból származó kötelezettségét megszegte (pl. a felmondási időt nem töltötte le);

– a munkáltatót ezzel ok-okozati összefüggésben kár érte (tehát magát az ok-okozati összefüggést is);

– a kár pontos összegét, valamint, hogy

– a munkavállaló a károkozás során felróhatóan járt el, vagyis nem úgy, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható lett volna.

Mindennek perbeli bizonyítása nem kis pénzt, időt és energiát vehet igénybe egy munkaügyi per keretében. Szándékosan vagy súlyosan gondatlanul elkövetett munkavállalói károkozás esetén viszont akár a teljes kár megtérítése követelhető a volt munkavállalótól, enyhe gondatlanság esetén pedig főszabály szerint legfeljebb négyhavi távolléti díjának megfelelő – de a tényleges kárösszegnél semmiképp sem magasabb – összeg.

Milyen módon érvényesítheti igényeit a munkáltató, és mire nincs lehetősége?

A munkáltató főszabály szerint munkaügyi peres úton szerezhet érvényt az igényének. Ettől eltérően a munkáltató a munkavállalóval szemben a munkaviszonnyal összefüggő igényét írásbeli fizetési felszólítással is érvényesítheti, ha az összeg nem több, mint az általánosan kötelező minimálbér háromszorosa. (Itt tehát nem lényeges, hogy a munkavállaló adott esetben nem minimálbérre, hanem garantált bérminimumra jogosult.) A fizetési felszólítással szemben a munkavállaló a közléstől számított 30 napon belül keresetet indíthat, erről őt a fizetési felszólításban tájékoztatni kell. Ilyenkor a perben a munkáltatónak kell alátámasztani, hogy a fizetési felszólítás tartalmi és formai értelemben jogszerű, vagyis különösen, hogy a benne foglalt igény alapos. A munkáltató tehát hozzávetőlegesen ugyanolyan perbeli helyzetbe került, mintha maga indított volna pert az igényei iránt. Ha azonban a munkavállaló nem támadja meg a fizetési felszólítást bíróság előtt a megadott határidőn belül, arra végrehajtást lehet kérni.

Nincs lehetősége a munkáltatónak arra, hogy a még ki nem fizetett munkabért saját kárainak fedezésére részben vagy egészben visszatartsa, ha igényével kapcsolatban nem született végrehajtható határozat (pl. jogerős ítélet vagy végrehajtási záradékkal ellátott fizetési felszólítás).

Nem érvényesítheti a munkáltató az igényeit közjegyző által kibocsátható fizetési meghagyás úján sem, ami szintén az igényérvényesítés egyszerűsített módját jelenthetné.

Nem vehető igénybe az úgynevezett munkavállalói biztosíték intézménye sem a jogellenes munkavállalói kilépések folytán keletkező munkáltatói károk ellentételezésére sem. Munkavállalói biztosíték ugyanis csak a pénz- és értékkezelési munkaköri feladatokat ellátó munkavállalóktól kérhető, ebből következően csak az e feladatok ellátásából eredő munkáltatói károk megtérítésére fordítható.

Forrás: Cégvilág