Kell-e illetéket fizetnie a kötelezettnek, ha a jogosult elengedi a behajtási költségátalányt? A NAV és az NGM közös értelmezésben válaszol.

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:48. § (1) bekezdésében szabályozott késedelmi kamat és a Ptk. 6:155. § (2) bekezdésében rögzített behajtási költségátalány alapvető hasonlóságot mutat atekintetben, hogy mindkét jogintézmény a kötelezett késedelméhez kötődő, törvényi előíráson alapuló fizetési kötelezettség, amely egyértelműen és elválaszthatatlanul kapcsolódik az eredeti – visszterhes – ügylethez.

Tiltó előírás hiányában a szerződés jogosultja az őt megillető behajtási költségátalány összegéről a szerződés teljesítési határidejét követően kifejezett nyilatkozatával lemondhat.

Felmerülhet kérdésként, hogy a fenti lemondó nyilatkozat illetékjogi szempontból keletkeztet-e bármilyen kötelezettséget a behajtási költségátalány kötelezettje oldalán.

A késedelemhez kapcsolódó jogkövetkezmény (ingyenes, visszterhes) jellegének megítélése során – a fentiekből következően – nem lehet eltekinteni az eredeti (alap-) kötelemtől és annak illetékjogi minősítésétől (visszterhes ügyletről van szó), amely mind a késedelmi kamat, mind a behajtási költségátalány elengedése vonatkozásában irányadó.

Mindezek alapján megállapítható tehát, hogy a követelés-elengedés a fenti esetekben nem minősül a Ptk. 6:235. § szerinti ajándékozásnak, hanem egy visszterhes ügylethez kötődő engedményként fogható fel. A jogosultat nem az ajándékozás szándéka vezeti a késedelmi kamat és/vagy a behajtási költségátalány elengedésekor, hanem üzletpolitikai, üzletstratégiai szempontok mérlegelése nyomán hozza meg az erre irányuló döntését. Következésképpen a kérdéses követelés elengedések eredményeként realizálódó vagyonszerzés nem tárgya az ajándékozási illetéknek.

Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a jogosult oldalán a behajtási költségátalány a számviteli szabályokból – az óvatosság elvéből – következően csak akkor kerül követelésként elszámolásra, ha azt a kötelezett számára ténylegesen megtéríti.

Abban az esetben tehát, ha a jogosult az egyébként őt megillető behajtási költségátalány összegéről – általában üzletpolitikai célból – lemond, ez egyáltalán nem jelenik meg könyvviteli elszámolásában, ilyen értelemben vagyonvesztés sem következik be az ő oldalán, azaz ez is megerősíti, hogy ezen ügyletek nem képezik az ajándékozási illeték tárgyát.

Figyelemmel arra, hogy a követelés elengedése, mint vagyoni értékű jogról való lemondás csak ingyenes vagyonszerzés esetén keletkeztethet illetékkötelezettséget, elmondható, hogy a behajtási költségátalány elengedése a kötelezett oldalán semmilyen illetékkötelezettséggel nem jár, az adóhatóság irányába sem kell bejelentést tennie a javára történő elengedésre vonatkozóan.

Nemzetgazdasági Minisztérium NGM12907/2/2014 – Nemzeti Adó és Vámhivatal