A közösségi termékértékesítés, adómentesség témakörében számos cikk és állásfoglalás született. Ezért azt gondolhatnánk, hogy ezen ügyletek adómentességével kapcsolatban már nincsenek kérdőjelek, és nincsenek a társaság számára meglepetéssel járó adóhatósági kérések sem. Ehhez képest a gyakorlat sok esetben mást mutat!

A közösségi hozzáadott értékadó rendszer egyik alapelve a versenysemlegesség. S bár a belföldi tranzakciók esetén ez többé-kevésé érvényesül is, az országhatárokat áthidaló termékügyletek esetén – az eltérő adókulcsok miatt – már nem ennyire könnyű a helyzet. Ezért is van, hogy a közösségi adóalany–adóalany közötti értékesítésekre általános jelleggel az adómentesség a fuvar indulásának országában alkalmazható, és az adóztatás az érkezési tagállamban teljesül, az ottani adókulcsoknak megfelelően. Így míg egy hétköznapi termék (pld. számítógép) belföldi értékesítése után az eladónak fel kell számolni a 27%-os általános forgalmi adót, addig, ha a terméket közösségi értékesítés részeként más tagállami adóalany vevőnek értékesíti, úgy számlázhat áfamentesen.

A fentiekből is következik, hogy az adómentesség alkalmazásának egyik kulcspontja, hogy az értékesített termék elhagyja az ország területét. Természetesen van még további feltétele is az adómentesség jogszerű alkalmazásának, de ezúttal csak a kiszállítás tényének megtörténtére koncentrálunk, főleg mert a gyakorlatban ennek igazolása jelenti a legnagyobb kockázatot, és mert ez adóhatósági vizsgálatoknál kiemelt fókusz alá esik, ami nem magyarspecifikus kihívás! A közösségi értékesítés adómentességének igazolás az Európai Unió összes tagállamában fókuszban van. A tagállamok a kiszállítás tényének alátámasztására többször egymástól eltérő elvárásokat fogalmaztak meg, így nehezítve a nemzetközi kereskedelemben érintett cégek életét. Ennek is köszönhetően lépett hatályba még 2020-ban a 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek megállapításáról szóló 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet („Vhr.”) 45a. cikke, amely a kiszállítás tényének igazolására alkalmas dokumentumokat mutatja be, és amelynek alkalmazása minden tagállam esetében kötelező előírásként jelent meg.

A Vhr. több olyan dokumentumpárt is meghatározott (ún. elsődleges és másodlagos dokumentumok, vevői fuvarozás esetén vevői nyilatkozat is), amelyeknek a megőrzésével és bemutatásával a kiszállítás tényét, annak tényleges megtörténtnek, az adómentesség alkalmazását jogosnak kell tekinteni. Habár a Vhr.-ben említett dokumentumok visszagyűjtése sok adózó üzleti gyakorlatához valóban jól illeszkedő hatósági elvárás, de vannak olyan – egyébként jóhiszemű – üzleti helyzetek, amikor ez nem tud megtörténni és az adózó egyéb igazolásokkal tudja csak alátámasztani a kiszállítást (pld. aláírt CMR egyéb igazolás nélkül). Ilyenkor kérdésként merülhet fel, hogy ez azt jelenti, hogy az adózó nem jogosult az adómentességre. A válasz egyértelműen nem! A Vhr.-ben foglaltak teljesítése csak egyfajta vélelem és nem is minősül kizárólagos felsorolásnak. A vélelemnek pedig az a lényege, hogy ha az adózó a Vhr. szerinti bizonyítékokat bemutatja, akkor az adóhatóság a kiszállítás igazolására vonatkozóan további dokumentumokat nem kérhet, azokat a kiszállítás igazolásához elégséges bizonyítékként elfogadja, ha a vélelmet az eljárás során nem dönti meg.

Ennek ellenére előfordul, hogy bizonyos adóellenőrzések során az érintett társaságok „túlalkalmazásba” futnak bele, és azt tapasztalják, hogy az adóhatóság kizárólag a Vhr.-ben említett dokumentumkombinációt fogadja el. Ezt viszont nem szabad hagyni! Azért, mert az adózó – bármi oknál fogva – nem tudja a Vhr.-ben előírtakat bemutatni, ez nem jelenti automatikusan azt, hogy a kiszállítás nem történt meg, tehát a közösségi értékesítés nem lehet adómentes. Mivel az adózóknak megvan a lehetőségük arra, hogy a Vhr.-ben előírtaktól eltérőn igazolják a termék másik tagállamba történő kiszállítását, mindig a kiszállítás tényének van igazi jelentősége, és nem annak, hogy azt miként dokumentáljuk (még ha az adóellenőrzések esetén az utóbbin van is a hangsúly)! Ilyen esetekben az adóhatóságnak valóban nem kell vélelmeznie a kiszállításhoz kapcsolt adómentesség jogos alkalmazását, az adómentesség jogszerűségét, de önmagában a Vhr.-re mutogatva nem utasíthatják el az adómentesség alkalmazását.

A közösségi értékesítésekhez kapcsolódó másik gyakori adóhatósági kifogás a kiszállítás és az értékesítés között eltelt időszak hosszához kapcsolódik. Az adóellenőrzés ugyanis azt szeretné, hogy a termékek kiszállítása a számlázással együtt, vagy azt követő rövid határidőn belül megvalósuljon. Ez azonban a gyakorlatban nem mindig kivitelezhető, az értékesítés és a fuvar indulása között van, amikor akár hónapok is eltelnek. Szintén kérdés, hogy ez akkor azt jelenti-e, hogy nem lehet az közösségi értékesítést adómentesen számlázni. A válasz itt is határozottan nem! A közösségen belül termékértékesítéshez kapcsolt adómentesség esetében az azonnali vagy rövid kiszállítási idő nem jogszabályi elvárás, a kiszállításhoz rendelkezésre álló idő hossza nem definiált. Az adóhatóság természetesen vizsgálhatja az értékesítéstől eltelt idő hosszát, s hogy a kiszállítás időpontja mennyiben volt racionális gazdasági szempontból, azonban önmagában az időpontra alapozva az áfamentesség alkalmazását nem kérdőjelezheti meg. A gyakorlatban azonban érdemes mérlegelni, főként, ha egyébként kétséges, hogy a kiszállítás biztosan megtörténik-e. Bizonytalan esetekre megoldás lehet, hogy az érintett társaság a számláját először áfával terhelten állítja ki, majd azt követően, ha a kiszállítás ténylegesen megtörtént, utólag korrigálja a számláját és érvényesíti az adómentességet.

A közösségi értékesítés adómentességét tehát nem szabad félvállról venni, főleg, ha a termékek másik tagállamba való elszállítását nem az értékesítő, hanem a vevő intézi. A szükséges dokumentáció vagy a megfelelő gondosság hiányának ugyanis jelentős lehet az adózási következménye.

Forrás: MKVK