NAV 2023 ellenőrzések
A NAV 2023-as évkönyve részletes áttekintést ad az adóhatóság ellenőrzési gyakorlatáról, amelyből a jövőre vonatkozóan is értékes tanulságok szűrhetők le. A Deloitte szakértői a legfontosabb tudnivalókat foglalták össze – írja sajtóközleményében a Deloitte.
Csökkent az ellenőrzések száma
A NAV tavaly megközelítőleg 149 000 vizsgálatot folytatott le, ami 7%-os csökkenés a megelőző évhez képest.
Az ellenőrzések 94,2%-át jogkövetési vizsgálatok tették ki, amely arány évek óta emelkedő tendenciát mutat. Az ilyen vizsgálatok során a NAV adóhiányt és adóbírságot nem állapíthat meg. Ha hibát talál, akkor felhívhatja az adózót korrekcióra. Jelentősebb hiba feltárása esetén azonban átfordíthatja ezeket a vizsgálatokat adóellenőrzéssé, ahol már tehet adómegállapítást.
Tavaly adóellenőrzésből 16%-kal kevesebbet végzett a NAV, mint a korábbi évben. Ehhez kapcsolódik, hogy 2023-ban a korábbi évhez képest 19%-kal kevesebb adókülönbözetet és bírságot, pótlékot szabott ki, összesen 386,6 milliárd forint összegben. Érdekesség, hogy míg korábban a bírság, pótlék a teljes megállapított összeg 53%-át tette ki, 2023-ra ez már 60%-ra nőtt, tehát arányaiban több szankciót alkalmaz a NAV.
NAV a bíróságok előtt
Általánosságban továbbra is elmondható, hogy minél kitartóbban vitatják az adózók a NAV döntéseit, annál nagyobb eséllyel érhetnek el sikert. Míg az elsőfokú bíróságok 83,3%-ban, addig a Kúria már csak 74,5%-ban dönt az adóhatóság javára. A korábbi évekhez képest ezek az adatok azonban hatékonyságnövekedést jeleznek.
„Ezt a képet árnyalja, hogy tapasztalatunk szerint amennyiben az adóhatóság nem biztos az elsőfokú bíróság előtti pernyertességében, úgy a per során saját hatáskörben visszavonja vagy módosítja a döntését, ami az ügy nyertes vagy vesztes nélküli megszűnéséhez vezet” – magyarázta Ramocsa Dávid, a Deloitte Legal vitarendezési csoportjának ügyvédje. Míg korábban az elsőfokon elvesztett ügyek 68%-át az adóhatóság a Kúria előtt is vitatta, addig ez az arány 2023-ban 48%-ra csökkent.
A fenti számok azt mutatják, az adóhatóság egyre jobban megfontolja, hogy meddig érdemes védeni a döntését bíróság előtt.
Fókuszterületek
Az online számlaadatok és áfabevallások közötti eltéréseket a NAV már szinte azonnal észlelni tudja. Az ilyen ellenőrzések jelentős részét tették ki a NAV tavalyi munkájának és közel 30 milliárd forint be nem fizetett adó megállapítását eredményezték.
Az adóhatóság 2023-ban is foglalkozott a kiemelt és legnagyobb adóteljesítményű adózókkal. Esetükben az ellenőrzések kétharmadában megállapítást is tett 10 milliárd forint összegben és szinte ugyanennyi bírságot is kiszabott. Mivel a bírság aránya kifejezetten magas, ezért fontos kiemelni, hogy a bírság csökkentése önmagában is kérhető, ami jelentős megtakarítást jelenthet.
A kapcsolt vállalkozások közötti árak ellenőrzése is a NAV fókuszában volt, az ilyen vizsgálatok 75%-ának végén pedig megállapítást is tettek. Különösen az autóipari szektor került ilyen típusú ellenőrzés alá, esetükben a vizsgálatok több mint 80%-a megállapítással zárult. A NAV ellenőrzési terve alapján ilyen vizsgálatokra kifejezetten a veszteséges gyártók számíthatnak a jövőben.
Az elektronikus kereskedelemben résztvevőket is rendszeresen ellenőrizte tavaly a NAV. Ha adóellenőrzést indított, úgy az eljárások 92%-a megállapítással zárult. Mivel ezen a területen még mindig sok hibát tár fel az adóhatóság, ezért a szektor szereplőinek érdemes felkészülni az adóhatóság megkeresésére a jövőben is.
Emellett a NAV a társasági adóban elérhető kedvezményekkel élők közül kiemelten ellenőrizte az energiahatékonysági és fejlesztési adókedvezményt igénybevevő cégeket is.
Fizetési kedvezmények a gyakorlatban
Ha az adókötelezettségek teljesítése nehézséget okoz, az adóhatóság bizonyos feltételek fennállása esetén fizetési könnyítést (például részletfizetést) engedélyezhet. A NAV a tavalyi évben a kérelmek 77%-át teljesen vagy részben engedélyezte. Ezzel 179 milliárd forintnyi adó könnyített megfizetésében segített a nehéz likviditási helyzetbe került adózóknak. „Nehéz helyzetben érdemes élni ezzel a lehetőséggel, ugyanis az adatok alapján a NAV is partner a működés hosszútávú fenntartásában” – teszi hozzá Balázsi Ákos, a Deloitte Legal vitarendezési csoportjának ügyvédje.
A jövőbeli ellenőrzések várható iránya
A fentiekben említett adózók szinte kivétel nélkül számíthatnak a NAV érdeklődésére 2024-ben is. Mellettük különösen a gyógyszer-, energia- és médiaszektor szereplői várhatják az adóhatóság megkeresését. Mivel a NAV vizsgálatai egyre professzionálisabbak, érdemes a trendekkel és precedensekkel naprakész szakértőt megbízni már az ellenőrzés elején – áll a Deloitte sajtóközleményében.
Megjegyzés
Az általunk tapasztalt gyakorlat, hasonló, hogy jelentősen csökkennek az adóhiányokra vonatkozó megállapítások, viszont a „melle lőtt” vizsgálatok száma gyarapodik, ahol semmi hiba nem tapasztalható.
Vannak olyan vizsgálatok, ahol a Magyarországon tevékenységet nem végző cégnek 60 kérdéses nyilatkozatot kell kitölteni, és a 30-dik kérdés táján az első kör kérdési ismétlődnek. (Nagyon ravasz!)
Fentiekből adódóan a vizsgálatok ideje jelentősen megnő.
Az adatszolgáltatásra viszont 3 napos határidőket adnak, ami teljesen inkorrekt eljárás, és természetesen nem tartható, ezért a bírságolás elkerülése érdekében folyamatos levelezés szükséges az adóalany részéről.
A fizetési kedvezmények statisztikája nem tudom milyen területekre vonatkozik, ugyan is az automatikus részletfizetésen kívül a könnyítések száma a mi tapasztalatunk szerint nulla!
Forrás: adózóna